You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.

Esetbemutatások


A cirkónium pótlások egyedi módon készülnek. Rendelői lenyomatvétel után, a készített mintát egy gép leszkenneli, majd az adatokat e-mailen keresztül Svédországba juttatják. Ott legyártják a fehér színű sapkát (Nobel Biocare – Procera) a pótlás vázát, amely visszajut a fogtechnikushoz, aki egyedileg építi rá a kerámiát. Az így készült fogmű teljesen fehér, biokompatibilis és gyönyörű!

Mivel a fényt átengedi, esztétikai tulajdonságait tekintve megegyezik az igazi foggal. A koronához a fogat vállas preparációval készítjük elő. Ezáltal a koronaszél pontosabban illeszkedik a preparált felszínhez. Az íny “befogadja“ a restaurációt, nem gyullad be és a sokak által ismert fekete koronaszél sincs. (kép az esetek mappában cirko1 előtte-utána néven)

Aesthletic inlay vagy más néven betét készítése, ami lenyomat alapján, fogtechnikus által laborkörülmények között készített tömést jelent. Ez azért fontos, mert szájban szinte lehetetlen olyan tisztán dolgozni, mint a technikusnak a laborban. A szájüregben mindig jelen van a tömés kötését befolyásoló pára, nyál, vér és nedvesség, mint befolyásoló tényező. A technikus a restauráció széli zárását mikroszkóp alatt ellenőrzi. Mivel a szuvasodás mindig itt kezdődik, a tökéletes zárás a legfontosabb egy pótlásnál. A betét a fog csücskein támaszkodik meg, így nem reped el a fog, tehát tartós és szép eredményt érünk el. Esztétikus (fogszínű), és arany inlayt is készítünk. Minél később lesz egy tömésből korona, egy koronából gyökérkezelt csapos fogmű, híd, majd nagyobb híd, annál később jutunk el a kivehető fogpótlásig. Munkáinkra garanciát vállalunk. Az arany inlaynek kiváló a megmunkálhatósága, mely a széli záródás pontos kivitelezésében elengedhetetlen. Széleit rásimítjuk a fogra, így a rés keletkezése, a fog alászuvasodása szinte lehetetlen. Teherbíró képességük, tartósságuk sokkal nagyobb, mint az esztétikus inlayé. Akinek azonban az esztétika a legfontosabb, annak a fogszínű, szinte láthatatlan inlay-t ajánljuk.

Esetbemutatások

Rezekció:

Sikertelen gyökérkezelés esetén gyakran előfordul, hogy a gyökércsúcs rezekciót (gyökércsúcs amputáció) javasolják. Ha az elvégzett gyökérkezelés nem tökéletes a rezekció sem lesz eredményes, és újabb kudarchoz vezet. Emiatt igen ritkán alkalmazandó. Az újragyökérkezelés sikertelen gyökércsúcs rezekció után is lehetséges.

A legtöbb rezekált fogat sajnos nem kellett volna műteni, a precíz belső tisztítás után ezek a fogak meggyógyulnak, a csont körül Alsó 5-ös fog kezelése: 35 éves férfi, 35-ös fogán periapikális (gyökércsúcs körüli) elváltozás látható. A páciens csak enyhe panaszokkal jelentkezett. Fogorvosa a gyökértömést jónak ítélte, ezért a rezekciót javasolta. A páciens a nervus mentalis (állideg) esetleges sérülése miatt halogatta a műtétet. A gyökértömés eltávolítása után Ca(OH)2-vel láttuk el a fogat, pár hónapos gyógyszeres ellátás után új csont képződött és tökéletesen meggyógyult.

Rezekcióra nem volt szükség.öttük újra regenerálódik.

Gócbetegség kezelése:

Góc alatt a fertőzéses eredetű gócot értjük, a szervezet egy rejtett helyén elzárva, folyamatosan meglévő fertőzést.

Gócnak számítanak a rosszul gyökérkezelt fogak, a nem tiszta felszínű fogak, amelyek gyulladt ínyt, fogágybetegséget és tasakot okoznak. A tasakban lévő baktériumok toxinokat termelnek, lerakódnak az ízületekben, a szívbillentyűkön, és felesleges baktérium terhelést okoznak a szervezetnek. Mi kikezeljük a fog- és fogágy eredetű fertőzést.

Előtte-utána


Előtte-utána


Előtte-utána


Vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérjen időpontot!

Időpontfoglalás

Előtte-utána


Nyitva tartás

Időpontok:
Hétfő-Péntek:
08:00-20:00
Bejelentkezés, időpont-foglalás

Röntgenfelvétel:
  (kötelező) Az űrlapban megadott személyes adataim kezeléséhez közvetlen üzletszerzési céllal kifejezetten hozzájárulok, az adatkezelési tájékoztatót megismertem. A hozzájárulásom visszavonásig érvényes.